6. törvény: Mindenki más szemmel látja a világot


Teljesen magától értetõdõen abból indulunk ki, hogy mindenki úgy éli meg a világot, mint mi. Különösen azok, akik közel állnak hozzánk, és még inkább a partnerünk. Végül is ezért szerettünk bele. Szerelmesnek lenni azt jelenti, hogy érezzük, hogy egyek vagyunk, és semmi nem választ el minket.. Ami nem illik ebbe az elképzelésbe, arról egyszerûen nem veszünk tudomást.

Teljesen elvarázsol minket, hogy a másik ugyanazokat a filmeket szereti, hogy ugyanúgy Pécs a kedvenc városa, és hogy úgy tûnik, mintha mindig épp ugyanarra gondolna, mint mi.

A kapcsolat kezdeti romantikus szakaszában olyan elvakultak vagyunk, akár a fanatikus arányásók. Átmossuk a szitánkon a másikat - csak a hasonlóságokat keresve -, és nem veszünk tudomást a sok „homokszemcsérõl”, amiket szintén a partnerünkben találunk, és amelyek késõbb megakaszthatják szerelmünk gépezetét.

A partnerek azonban nem mindig egy test és egy lélek, épp ellenkezõleg. Még amit mondunk, az sem egyezik meg azzal, amit a másik kihall belõle. A partnerek elvárásai is, és a mód is, ahogy világot észlelik és értelmezik alapvetõen különbözhetnek. Sok olyan van, amit életünk párja teljesen másképp él meg mint mi, és amit mi soha nem leszünk képesek úgy megélni mint õ. Többnyire személyes fejlõdésünk, az ahogy egyre érettebbek leszünk, sem halad párhuzamosan a partnerünkben zajló hasonló folyamatokkal, mindenkinek megvan az egyéni ritmusa. Röviden: a mi szerelmünk, nem ugyanaz mint a partnerünké.

Már ott kezdõdik az ütközés, hogy a férfi és a nõ eltérõ világa, valósága kerül egymással kapcsolatba, és arról még nem is beszéltünk, hogy minden kapcsolatban két eltérõ családi háttér, eltérõ szocializáció találkozik egymással. Errõl soha nem szabadna elfeledkeznünk.

Mi mégis mit teszünk? Mihelyst elkezdõdnek a kapcsolat szürke hétköznapjai a saját érzéseinket, benyomásainkat tesszük minden dolgok mércéjévé, és ezzel leértékeljük, semmibe vesszük a másik valóságát, azt ahogy õ a világot látja. Sõt, még a szemére is vetjük „másságát”, harcolunk ellene, mert úgy érezzük, hogy ez a másik csökkenõ vonzalmának jele, hogy csak bosszantani akar minket azzal, hogy nem ugyanúgy gondolkodik dolgokról mint mi.
„Ha szeretnél megkérdeznéd, hogy állok a vizsgára tanulással!” - veti sok nõ párja szemére. A férfi hallgatásának nem az az oka, hogy már nem szereti a nõt, csak az, hogy ha õ lenne hasonló helyzetben, akkor õ nem örülne a másik kérdezõsködésének, hanem inkább arra vágyna, hogy szóba se kerüljön az a bizonyos vizsga. A félreértés tehát csak abból adódott, hogy egyik fél sem tudta kitalálni a másik gondolatát.

Szinte olyan, mintha két külön világban, két külön kapcsolatban élnénk. Ez félelmet ébreszthet bennünk, amit azonban csak akkor gyõzhetünk le, ha megtanuljuk elfogadni, hogy a másik nem tehet róla, de másképp éli meg a közös valóságot. Még arra is rájöhetünk, hogy a másik mássága tulajdonképpen gazdagabbá tesz minket, az õ szemével látva felfedezhetünk egy másik világot.

Gyakorlatok
1. Színház, vagy mozi után, vagy egy közösen eltöltött este után mondják el egymásnak, hogy hogyan élték ezt meg, mire gondoltak közben. Ne kezdjenek rögtön párbeszédbe, elõbb hagyjanak egymásnak idõt a mesélésre. Csak a végén elemezzék ki az azonosságokat, és a különbségeket.

2. Legyenek játékosak! Egy vendéglõ, vagy kávézó teraszán üldögélve meséljék el egymásnak, hogy egy-egy járókelõ milyen benyomásokat keltett Önökben. Próbálják kitalálni a korukat, foglalkozásukat, hogy van-e valakijük, vagy magányosak.

3. Ha partnerének lenne egy távirányítója, amivel tetszés szerint kikapcsolhatná, vagy felerõsíthetné az Ön egyes tulajdonságait, mit gondol, melyik öt tulajdonsága lenne leggyakrabban kikapcsolva, illetve maximumra állítva?